Meghaltam sokszor önmagamba, mikor szavak túl mélyre marva. Lelkem rángatja a testemet, a nincsbe maradt csendemet. A sötét nem bántott, nem ölelt, csak tartott, mint egy néma helyt. Ott láttam meg, mi lett belőlem, mikor a fényből nem feleltem. Azt gondoltam végleg elveszek, hogy nincs tovább, csak semmi leszek. De rezdülve bennem valami, egy érzésbe álmom figyelni.